Újra rallye a Strázsahegyen E-mail
Esztergom szlalom
2012. február 21. kedd, 10:55

strazsa_kep22012 –ben újra felpörögnek a motorok Esztergomban a Strázsahegyen. Ebből az alkalomból beszélgetünk Csepy Zoltánnal az Esztergom környéki Sprint és szlalom versenyek rendezőjével.

Attila: Első kérdésem, mikor is volt utoljára rallye verseny a Strázsahegyen?
Zoli: Legjobb tudomásom szerint közel 10 éve nem volt verseny a strázsahegyi pályán.

Attila: Mesélj kicsit magadról, mióta vagy az autósportban és mit dolgoztál ott eddig?csepy_zoli
Zoli: Közel 10 éve vagyok a hazai autósportban. Ezen 10 év alatt segítettem egy pár versenyzőt, évekig jártam a Füredi Sportvideóval versenyekre ahol operatőrként dolgoztam. Több RTE versenyen dolgoztam, pályaépítés, tréning, szervizpark ellenőrként. Közel 4 éve az Esztergomi RTE versenyek teljes pályaépítését és biztosítását valamint a gyorsasági szakaszok biztonsági vezetője vagyok. Első MINIRALLYE versenyünket 2005 -ben I. KÉK DUNA AMATŐR RALLYE néven rendeztük meg, azóta keresgéltünk helyszíneket és a sikeres keresgéléseknek köszönhetően 2011-ben egy önálló SZLALOM versenysorozatot tudtunk létrehozni és működtetni.

Attila: Tavalyi évben szlalom versenyeket rendeztél, milyen sikere volt?
Zoli: 2011-es Szlalom verseny sorozatunk 9 versenyből állt 2 helyszínen. Nagyon pozitív visszhangja volt a versenysorozatnak mind versenyzők és mind nézők részéről. A tavalyi év egy tanuló év volt számunkra, tanultunk a hibáinkból és folyamatosan dolgoztunk azon, hogy minél színvonalasabb versenyeket tudjunk megrendezni az idei évben is.

Attila: Honnan jött az ötlet, hogy 2012 –ben sprint versenyeket rendezz?
Zoli: Ez az ötlet a tavalyi évben merült fel, többen is megkerestek és kérték, hogy legyen ilyen verseny.

Attila: Miért pont murva és miért pont a Strázsahegyen?
Zoli: Magyarországon murvás amatőr sprint versenysorozat nincs, ezért szeretnénk ezt a sorozatot megvalósítani és működtetni. Miért éppen Strázsahegy? Én gyerekkoromban itt kedveltem meg a Rallyet és nekem nagyon a szívemhez nőtt ez a pálya és ezzel nagyon sokan így vagyunk és reméljük, egyre több ember megszereti a Strázsahegyet. Smile Valamint itt említeném meg tesztelésre is bérelhető lesz a terület.

Attila: Hogyan állnak az előkészületek az első verseny előtt?
Zoli: Minden engedélyünk megvan, szombaton kijelöltük a pályát és remélhetőleg (ha a hóolvadás nem húzza keresztbe a számításokat) a héten elkészül a nyomvonal.

Attila: Sok munka van a pálya kialakításával?sprintlogo_web
Zoli:
Egy pár napunk biztos rámegy. Smile Van mit csinálni, közel 10 éve nem volt verseny és azóta nem is gondozta senki a területet. Pár fa kivágás mellett kisebb nagyobb földkupacok átvágása és a nyomvonal teljes kitakarítása a feladat. Itt szeretném megemlíteni, hogy a pálya csak részben fog megegyezni a 10 évvel ezelőtti nyomvonallal és lesz benne több újdonság is, de hogy mik ezek, arról egyelőre nem szeretnék semmit mondani, maradjon meglepetés.

Attila: Egyedül intézel mindent, vagy vannak, akik segítenek ebben?
Zoli: Nem egyedül, többen is segítenek nekem, tanácsokkal látnak el és 100%-os támogatást nyújtanak nekem. És ezt itt szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget és a támogatást.

Attila: Kik ők?
Zoli: A legnagyobb segítséget Móni Attilától kaptam. Továbbiakban: Buna Zoltán, Ördögh Mixi, Marossy Zsolt, Fodor Krisztián, Tóth Tibor”Ofon”, Micheller Péter, támogatónk a BOONGA és természetesen a családom.

Attila: Mesélj kicsit a kupasorozatról, hány verseny, milyen időközönként?
Zoli: Kupasorozatunkkal remélhetőleg valami pluszt fogunk tudni adni a hazai amatőr sprint versenyeknek. Versenyeinket két naposra tervezzük, szombat átvételek és pályabejárás, vasárnap verseny 6 gyorssal oda-vissza rendszerben, aminek legnagyobb előnye, hogy a rajt és a cél légvonalban 20 m-re van egymástól, tehát a megfordulás nem vesz sok időt igénybe, ezzel is felpörgetve a verseny lebonyolítását.

BOONGA SPRINT naptár (végleges):boonga_web

- 2012. 03. 24 -25 Strázsa hegy (MURVA)

- 2012. 05. 05-06 Strázsa hegy (MURVA)

- 2012. 06. 09-10 Strázsa hegy (MURVA)

- 2012. 07. 07-08 Strázsa hegy (MURVA)

- 2012. 08.11-12 Strázsa hegy (MURVA)

- 2012. 09.15-16 Strázsa hegy (MURVA)

Első versenyünk időpontja kérdéses, amint már említettem, hóolvadás lehet, hogy késleltetni fogja a munkálatokat, de max 1-2 hetes csúszással számolok.

Attila: Kik nevezhetnek a sprintekre?
Zoli: Sprint versenyekre kategóriába azok, akik betöltötték 18. életévüket és autójuk megfelel a Technikai szabályzatnak és mind a két versenyző min. „B” kat. jogosítvánnyal rendelkezik. Gondoskodni akarunk az utánpótlásról is így kiírásra kerül Junior kategória. Ide 18 éven alul „B” kategóriás jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalok, szülői beleegyezéssel és nagykorú navigálásával indulhatnak el.

Attila: De azért a szlalom bajnokság sem marad el, ugye?szlalomlogo_web
Zoli: Nem nagy erőkkel dolgozzunk azon is. Megrendezésre kerül a Szlalom bajnokság, csak a sporttörvény módosítása egy kicsit (nagyon) keresztbe húzta a számításaimat. Frown Már 2011-es év végére megegyeztünk több áruházzal, hogy munkaszüneti napon a parkolóban rendezhetünk versenyt, sajnos ezt a sporttörvény módosítása keresztbe húzta.

Attila: Hány verseny várható a szlalom bajnokságban?
Zoli: Szlalom bajnokságba idén is szeretném, ha 9 verseny kerülne megrendezésre, de sajnos a tárgyalások folyamatosan elhúzódnak és nem úgy alakulnak, ahogy kéne. Erre a kérdésedre a tárgyalások befejezése után tudok pontos választ adni, szeretném, ha Esztergom a hazai autósport részese lenne újra.

Attila: Milyen helyszíneken?
Zoli: Egyenlőre csak annyit szeretnék elárulni, hogy több helyszín van. Esztergom, Tát, esetleg Tatabánya és Tata.

Attila: Szlalomra kik nevezhetnek?
Zoli: Szlalomra bárki nevezhet kortól és nemtől függetlenül. Bármilyen autóval és a sprint versenyekkel ellentétben, itt motoros nevezésre is van lehetőség három kategóriában.

Attila: Kik fogják mind a személy, mind a technikai mentést végezni a versenyeken?szlalom
Zoli: Specialrescue Kft Élet és Műszaki Mentőszolgálat látja el mind a SPRINT és SZLALOM versenyek mentését. Én azt mondom, hogy Magyarország legprofibb csapata, már több versenyen is láttam őket dolgozni és menteni, tudják mit kell csinálni. De remélem, nálunk csak a versenyeket fogják nézni .Wink

Attila: Hol lehet bővebb információhoz jutni a versenyekkel kapcsolatban?
Zoli: Bővebb információ a hivatalos honlapon a www.egomsprint.atw.hu-n vagy fő médiapartnerünk honlapján a www.rallypass.hu-n , megtalálhatjátok versenyeinket a facebook –on is, valamint mindenki rendelkezésére állok a 06-20-520-66-60-as számon a nap 24 órájában.

Attila: Kinek vagy kiknek szeretnéd megköszönni a segítséget és a támogatást?
Zoli: Móni Attila, Molnár Zsu, Buna Zoltán, Ördögh Mixi, Marossy Zsolt, Fodor Krisztián. Botka Endre, és mindenkinek, aki a legkisebb munkával segíti munkánkat.
Támogatást szeretném megköszöni: Boonga mobilházak (www.boongamobil.hu) Fehér gumiszerviz, Vihari Autóvillamossági, Duodekor, D-videó Stúdió, Civilhetes, KÉKDUNA Rádió, RUGBY CLUB HOTEL Esztergom, rallypass.hu.

Attila: Köszünjük az interjút.
Zoli: Köszönöm a lehetőségét!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RTE hírek

X.Suzuki-Kaiser ÓZD-RALI

Az RTE következő futamának versenykiírása.

Bővebben...
 
III. Tatabánya Rallye 2012 előnevezési lista

Megközelítőleg 100 páros nevezése érkezett be eddig a III. Tatabánya Rallye-ra ami az idénynyitó futama a Rali Túra 2012-es bajnokságának.

 

WRC hírek

Az első napi rajtlista

Az első azaz a pénteki nap rajtlistája Argentínában.

Bővebben...
 
Rallye Monte-Carlo 2012

Véget ért a második nap.

Ma se hiányolhatunk érdekességeket.

Bővebben...
 

További hírek

IV. SRT Rally Sprint Úri-Gomba

Elérhető a IV. SRT Rally Sprint bajnokság 3. fordulójának versenykiírása és nevezési lapja.

 
Vége! Timis Rally 2012.

Véget ért Romániába a második futam.

Bővebben...
 

Sajtóanyagok

III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel

Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.

Bővebben...
 
Rázós hétvége

Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után.

Bővebben...
 

Rallye OB hírek

Bükfürdő Rally 2012

Elérhetők a nevezési listák és az 1.sz.végrehajtási utasítás.

Bővebben...
 
Szabó Gergő nyerte a Prologot Temesváron

Temesváron a belvárosban rendezett Prologon Szabó Gergő bizonyult a legjobbnak.

Bővebben...
 

IRC hírek

IRC-n jártunk lassítót találtunk.

Bakó Laci IRC-s élményei és életútja!

Bővebben...